Hú, hát, nem is tudom, honnan induljak. Szóval már 2019 tavaszán megvettem ezt a könyvet, mert kábé mindenki IS ódákat zengett róla, elolvasni csak 2019 késő őszén olvastam. A történet is érdekelt amúgy, de nem tudtam, hogy nem szimpla holokauszt-sztoriról van szó (a könyv kb. 20%-a effektív a történet), a magyar származású írónő a túlélés utáni évtizedeket meséli el: azt, hogy hogyan tudta feldolgozni a traumát, hogyan tudta újra megtalálni önmagát és rendbe hozni az önértékelését, miután a nácik nem hogy emberszámba nem vették, de a megalázás, kiszolgáltatottság, értéktelenség legmagasabb fokát élte meg 14 éves kislányként.

A fórumokon tényleg az egekig magasztalták ezt a könyvet, „megváltoztatta az életemet”, „rendet tett az életemben”, stb. Én is hasonló várakozásokkal indultam neki a munkahelyi-önismereti válság kellős közepette, de sajna a katarzis - nekem - elmaradt.

A történet maga megrendítő, nyilván, (akárhány holokausztos könyvet fogok olvasni, mindig az lesz), megrendítő volt látni, hogy mi történt Edith-tel, de még tanulságosabb volt az ezt követő időszak. Viszont azt gondolom, hogy ezt fele ekkora könyvben is meg lehetett volna írni. A fő mondanivaló az én értelmezésemben az, hogy

• a te döntésed, hogy egy adott szituációt hogyan élsz meg, korlátként építed magadba, vagy azt a magad javára tudod fordítani, illetve hogy
• hogyan tudsz szabad lenni a megfelelő mértékű önértékelésen keresztül.

Nagyon fontos témák és Edith csodálatra méltó módon tudott profitálni a haláltáborokban eltöltött évekből, tényleg le a kalappal a személyisége előtt.

Viszont - nekem - az is fontos egy könyvben, hogy ne ismételje magát a szerző, ne eressze feleslegesen bő lére a mondandót. Ebben a könyvben úgy éreztem, hogy fele ennyi karakteren keresztül is átjött volna az egyébként nagyon fontos üzenet, amit közvetít.

Mégis, a könyv mondanivalójának fontossága elvitathatatlan, így jöjjön pár olyan idézet és gondolat, ami nagyon megfogott. Ezek között van jónéhány olyan, amiben magamra ismertem és ezért érintett meg (ami nem volt nehéz, mert én is totálisan érzelemvezérelt vagyok, sokszor kevésbé hiszek a képességeimben, mint kéne).

• “Még nem jöttem rá: nem az a baj, hogy a nővéreim egy gonosz dallal csúfolnak; a baj az, hogy hiszek nekik”.
• „Hétéves vagyok, és a szüleim vacsoravendégeket fogadnak. Kiküldenek a szobából, hogy újratöltsek egy vizes kancsót. A konyhából hallom a tréfálkozásukat: „Azt az egyet megspórolhattuk volna.” Arra gondolok: úgy értik, hogy már az érkezésem előtt is teljes családot alkottak. Volt egy lányuk, aki zongorázik, és egy másik, aki hegedül. Felesleges vagyok, nem vagyok elég jó, nekem itt nincs helyem, gondolom. Így magyarázzuk félre az életünk tényeit; így feltételezünk dolgokat, amelyekről nem ellenőrizzük, igazak-e; így találunk ki egy történetet, amelyet majd magunknak fogunk mondogatni, hogy megerősíthessük magunkban azt, amiben már amúgy is hittünk.”
• „Kicsikém – mondja -, figyelj rám. Szeretned kell azt, amit megteszel. Különben nem szabad megtenned. Nem éri meg.”

•  Voltatok már olyan szituációban, hogy azt éreztétek, ha ezt túlélitek, mindent túléltek? Én voltam, és Edith is volt.
• „De ettől a perctől kezdve értem, hogy legyenek bármennyire erősek is az érzések: nem végzetesek. És átmenetiek. Minél inkább elnyomjuk az érzéseket, annál nehezebb lesz elengednünk őket. Az érzelemkifejezés a depresszió ellentéte.” - és egyébként itt utalnék a mindfulness-re, mint olyan technikára, ami nekem baromira enyhítette a szorongásomat (írok majd róla bővebben), és ott ugyanezt mondják: az érzelmek, érzések, csak mentális események, nem a valóság! Egyértelműen hangozhat, de mint kiderült, korántsem volt az nekem... 
  

• „Akinek bizonygatnia kell valamit, az nem szabad.”
• „A megbocsátás azt jelenti, hogy gyászolunk – gyászoljuk, hogy feladjuk a vágyainkat arra, hogy bárcsak másként alakult volna a múltunk.”
• „Ez a feladatunk és a küzdelmünk, hogy megértsük, mit várunk saját magunktól, ahelyett, hogy mások elvárásainak próbálnánk megfelelni.”

Összességében tényleg közelebb kerültem önmagamhoz és nagyon jó szemléletmódot adott, de az, hogy túl hosszú volt és csomószor már untam, elvette a katarzis érzést (de ez szubjektív, én mindent elég gyorsan megunok). Egyébként olvasásra ajánlott könyv. 7/10.