„Van egy történet két halról, akik egymás mellett úsznak a tengerben. Arra jár egy idősebb hal és megszólítja őket: „Jó reggelt, fiúk, milyen a víz?” A két fiatal hal egymásra néz: „Víz? Mi az a víz?”

Ez az idézet írja le leginkább, hogy mit érzek ezzel a könyvvel kapcsolatban. Vannak dolgok, amik itt vannak körülöttünk, természetesek, de valahogy csak néhányan érzékeljük őket olyannak, amilyenek: különlegesnek, csodálatosnak.

Egyébként erről a könyvről írni a legideálisabb helyszín és időpont a kert, egy hétfő kora este, szűrt napfény, 20 fok, mindenhol zöldség, és csicsergő madirok. <3 Imádom őket. Próbálok úgy írni, hogy ne lőjek le minden poént, de mégis felkeltsem az érdeklődéseteket, főleg olyanokét, akik amúgy eddig nem érdeklődtek kifejezetten a madarak iránt, vagy akik nem olvasnak ismeretterjesztő könyveket.

Szóval milyen ez a könyv?

Csodálatos, tényleg. Olvasmányos, nem túl száraz (de persze ismeretterjesztő, szóval tele van információval), van benne egy csomó aranyos (és kevésbé aranyos) történet is, főleg az ember és a madarak kapcsolatáról.

De nem csak attól szuper, hogy rengeteg érdekes információ van benne a madarakról (például azt tudtátok, hogy a madarak a jól alkalmazkodott, ma is élő dinoszauruszok?), hanem attól is, hogy egészen új megvilágításba helyezi (emlékeztet?) az ember-madár kapcsolatot, és mindeközben nem érzem, hogy egy vegán hittérítő térjünk vissza az ősemberhez típusú agymosását olvasom. Ez a könyv egy racionális ember rávilágítása arra, hogy az ember hová született, milyen helye van ezen a területen, és hogyan kellene viszonyulnia az itt élő más élőlényekhez.

Zseniális attól is, hogy emlékeztet minket arra, mennyire hibátlanul működő gépezet ez az életnek nevezett rendszer (vagyis volt, míg az ember közbe nem avatkozott). Mindent kitalál, mindent elrendez, mindenre van megoldása,  „ha esélyt kap rá, meggyógyítja önmagát”. Hagyjunk neki esélyt!

Nekem a könyv fő mondanivalója az ember-madár, sőt, inkább az ember-természet kapcsolat megvilágítása volt. Az ember kapzsi, profitért bármire hajlandó, még a környezete és a környezetében élő élőlények pusztítására is. A legdurvább emberi tevékenység okozta hatás a klímaváltozás, ez pedig a madarakat sem kíméli:

„Liam Young nyolcvan madarat helyezett el egy zárt helyiségben, Amszterdamban. Gázálarcot öltött, és megnyitotta egy szén-dioxid-tartály csapját, lassan felemelve a gáz szintjét egymillió részecskéből 360-ról ezerre, arra az értékre, amelyet az előrejelzések szerint az évszázad végére a Föld légkörében is el fog érni. A madarak eleinte vidáman daloltak, de ahogy emelkedett a szén-dioxid-szint, az éneklés lelassult, a ritmusok megváltoztak, majd végül a madárdal egészen elhallgatott. A madarak nem pusztultak el, egyszerűen csak nem énekeltek.”

És mire való a madarak éneke? Igen, párválasztásra, szaporodásra...

Szól a könyv bizonyos fajokról (pl. csodagyors kolibrikről, a takarító keselyűkről, az okos hollókról), valamint szól arról is, miért hasznosak az embereknek madarak:

• a növények szaporítására:

„A madarak a természet csomagfutárai. Azzal, hogy trágyába csomagolt magvakat hordozva röpköd ide-oda, elképzelhetetlen számú madár terjeszti az életet világszerte, (…). Ha a magok csak úgy lehullanak a fáról a földre, a fiatal növényeknek testvéreik tömegével kell megküzdeniük a napfényért, vízért és egyéb erőforrásokért, így sokan közülük elpusztulnak.”

• a madarak tulajdonképpen bio növényvédők is, erre számtalan példát találunk. A könyvben szereplő kaliforniai borászatot, a Spring Mountain-t is élősködők pusztították, ami ellen először rovarirtóval próbált védekezni a tulajdonos, hatástalanul, majd kékmadarakat telepítettek a szőlő közelébe, aminek a következménye az lett, hogy

„A Spring Mountain papíron ugyan nem, de facto azonban teljes mértékben biogazdaság. (…) Évek óta nem permeteztünk rovarirtó szert, és a gyomirtókkal is teljesen leálltunk. (…) De négy évvel ezelőtt nem lehetett itt földigilisztát találni, most meg tele van velük minden. Minden él, pedig korábban steril volt és halott.”

„A kékmadaraktól megtanulhatjuk, hogyan működnek a természetes rendszerek, és hogy nem harcolnunk kell ellenük (…) hanem inkább együttműködnünk velük. Talán úgy tűnt, hatékonyabb módszer vegyszerekkel lepermetezni a termést, de ez valójában csak akkor működik, ha nem veszünk tudomást a valódi áráról. Lehet, hogy a rovarirtók sok kártevőt megöltek, de végeztek sok madárral, ártatlan rovarral, és bizony a földeken dolgozó emberekkel is. A madarak utat mutathatnak nekünk egy emberbarát mezőgazdasághoz, egy olyan világ felé, amelyben – velünk együtt - ők is boldogabban élhetnek.”

 Spring Mountain Vinery

Kékmadár

Gondolkodtatok már azon, hogy a keselyűk feje miért csupasz? Szerintem zseniális: „A keselyűk csupasz feje akadályozza a baktériumok terjedését, amikor a rothadó maradványokban vájkálnak, rövid, erős csőrük pedig a csontokat is elroppantja.”

Keselyűk

Vagy hogy az indiai ludak hogyan tudnak átrepülni a Himalája felett? Egy olyan környezetben repülnek, ahol az ember halálra fagyna, vagy az oxigénhiánytól megfulladna (ráadásul REPÜLNEK, amihez 20x több oxigén kell, mint a nyugalmi állapothoz) – írja a könyv. A válasz az, hogy az indiai ludak már akkor is ezen az útvonalon repültek, amikor a Himalája még ott sem volt. Aztán ahogyan az szépen növekedett, a ludak nem változtatták meg az útvonalat, csak mindig kicsit feljebb repültek. És bumm! Így lett a Chocapic helyett a 8000+ méter magasan repülni tudó indiai lúd!

indiai lúd

Nagyon érdekes volt látni, hogy mennyi mindent nem tudunk még a madarakról, köztük a két legfontosabb tevékenységükről: az éneklésről (miért énekelnek – a párválasztási funkción kívül), és a vándorlásukról. De azért fejlődtünk például az 1400-as évekhez képest:  

„Akkoriban olyan keveset tudtak a madarakról, hogy sokan azt hitték, télen egyes madarak kővé válnak és a tavak fenekére süllyednek, téli álomba merülnek, sőt a Holdra költöznek, azt nem feltételezték, hogy melegebb éghajlatra vonulnak, mivel nem lehetett nyomon követni, hová tűnnek ilyenkor. (…) Aztán 1822-ben drámai módon illusztrálta a madarak migrációját az az eset, amikor Németországban lelőttek egy fehér gólyát. Mikor a vadász megkereste az elejtett madarat, egy dárdát talált a nyakába fúródva – egy afrikai dárdát. Az állat sebesülten repült el Afrikából Európába.”

És hogy mit tett az ember a madarakkal?

Többek között kiirtott számos fajt közvetetten vagy közvetlenül (vándorgalamb), de a csirke sorsa ilyen szempontból a legsanyarúbb. A csirke ősét úgy hívják, hogy bankivatyúk, India, Kína és Indonézia erdeiben él. Csodálatos tollazata van, ami a szivárvány minden színében pompázik. Híresen félénk és érzékeny madarak, ha megfogják őket, a sokktól akár szívinfarktust is kaphatnak.

bankivatyúk

Az indiai erdőkben kapirgáló, színpompás tyúk után nézzünk be egy szupermarket húsrészlegébe:

„A húsrészleg hátuljában sápadt, csupasz, fejetlen madarak forognak nagy acélrudakra szúrva a hőlámpák narancsos fényében.”

Ez lett a bankivatyúkból. Ez a két kép egymás után nagyon durva, a könyvben bővebben ír a szerző, úgy még kontrasztosabb és még érzékletesebb az emberi beavatkozás. (például az, hogy genetikailag úgy módosítottuk a bankivatyúkot, hogy annak a legfinomabb része, a melle minél nagyobb legyen, ami komoly terhelés az állat lábainak, medencéjének és a szívüknek.)

„De miközben ehhez a könyvhöz gyűjtöttem az anyagot, komolyan felül kellett vizsgálnom, hogy mit gondolok ezeknek az egykor vad madaraknak az életünkben játszott szerepéről. A csirke számomra azt példázza, hogy mit tettünk mi, emberek a világgal: megmérgeztük az ételünket, és ezzel magunkat is, hogy olcsóbb legyen; letagadtunk tetteink valódi árát; árucikké aláztuk és megkínoztuk az állatokat, dacára annak, hogy egyre több bizonyíték szerint rendelkeznek tudattal, ami nem is különbözik olyan gyökeresen a miénktől. A csirke története bemutatja, hogy veszítettük el érzékünket a szentség iránt.”

"(...) ha helyreállítjuk a kapcsolatot ember és természet között, az minket és a világot is képes lehet meggyógyítani"

Én eddig is csodáltam a természetet, ez a könyv csak megerősített abban, hogy ezt a viszonyt alapvetően kellene átgondolnia az emberiségnek. Beleszülettünk ebbe a körforgásba, nem fölé. Ha azt akarjuk, hogy továbbra is élhessen az emberiség, hosszútávon, akkor ismét a természettel együtt kellene élni, mint ahogy ez ki lett találva nagyon okosan. A következmények lehet, hogy nem azonnal jönnek majd, de jönni fognak, ez biztos. Kár, hogy akkor már késő lesz.

Továbbá hogy mi köze a kanáriknak a szénbányákhoz és mi az az újraélesztő kalitka, hogy miért üldözték a mezei verebeket Mao Ce-Tung idején, miért jók az erdőtüzek, miért szeretik a madarak a chilipaprikát (vagy a chilipaprikák a madarakat?) és hogy vajon Nicola Teslát tényleg szerelmi viszony fűzte-e egy galambhoz, olvassátok el Jim Robbins könyvét!

Tényleg ajánlom. 9,5/10.